Akela Népe Kennel J alom 4 hetes

P1080764[1]

2013. 08. 11.

 4 hetesek

 64 karom

A sarplaninac alapvetően egy kitűnő anya. Könnyen fial, kitűnően neveli, gondozza és védelmezi kölykeit. Mikor ezeket a sorokat írom, ismét 40 celsius fölötti a hőmérséklet.

Déva napok óta egyre kevesebbet eszik. Ezzel párhuzamosan természetesen csökken a tejtermelése is, tehát fokozatosan emeltem a kölykök adagját. A kicsik a maguk módján jelezték is a megnövekedett igényüket. Az egyik alkalommal megrohantak a kölykök, két lábra ágaskodva kapaszkodtak a lábszáramba mind a nyolcan a mellső mancsukkal.

Ez pontosan 64 karom. Következő etetésre hosszú nadrágba merészkedtem közéjük….

Az elmúlt napokban már csak úgy szoptatott,az anya, hogy én fektettem le a kölyköknek. Általában 3 szor etetem a kicsiket az anyjuk mellett. Most, hogy hétről-hétre dőlnek meg a meleg rekordok 4-szer adok nekik enni, amint már említettem a múlt héten. Dévának is 4-szer adok enni keveset, mert észrevettem, hogy szeret etetés után szoptatni. (Gondolom, emelkedik a vércukor szint, ami beindítja az oxitocint, de ennek még utána nézek) így a kölykök minimum 8-szor esznek. Anyatejet, kecsketejet és tápot. 

4 hetesek. Megkapták a második féreghajtót. Fejlődésük a szélsőséges időjárás mellett is töretlen.

Comments are closed.