Az első Sarplaninac kutyámat 1994-ben kaptam. Kicsi volt neki a panellakás. Ő volt Akela. Nem volt kiállítási példány, de én megszerettem, s Vele együtt a fajtát is.
Az első tenyésztésre, kiállításra (majdan telepőrzésre) vásárolt szukáim Szabolcs-őre Cora és HJCH Durmitor Jindi (Dia) voltak. Az utóbbi volt sikeresebb és minden téren jobb.
Dia Hungária Junior Champion címig jutott. Nyugodt, kiegyensúlyozott és igen kemény jellem volt, de mindössze 2 kölyök született tőle. 12 évet élt, az utolsó 2 évet vakon! Soha 1 percig nem láttam szenvedni, kivéve az utolsó napon, amikor elaltattam. Corának több hibája is volt, ezért egy minden tekintetben javító hatású kant kellett hozzá választanom: Ich.Don-Efo od Gim-A-ra esett a választásom. Nem volt közel és nem volt olcsó, de mivel ezt a kant találtam akkor a legjobbnak „nem volt más választásom”.
Ez a kan 1996-ban Budapesten World Champion lett (Cora kitűnő-4). További 5 Világ győztes cím volt az ősi sorába. Engem mégis az a kutya fogott meg a szülői hátteréből, aki szinte nem nyert semmit. Úgy hívták: Roki Soko.
Az első alom ebből a párosításból született 1997-ben. Az Akela-Népe kennel nevet választottam, melyet az első kutyám neve és „a dzsungel könyve”ihletett. Ebből az alomból 3 kutyát tartottam meg Akela-Népe Atost, Aztékot, és Ajnát. Nem csak kiállítási szándékkal. Állattenyésztő és tartó lévén, őrizni kellett a tanyát. A területörző feladatukat maximálisan ellátták, és a kiállításokon is büszkén vezettem fel őket.
Akela-Népe Azték a háttérbe szorult Atos mögött. Ajna HJCH. címet ért el, de kétségtelenül Akela-Népe Atos volt a legsikeresebb a három kutya közül.
Atos HJCH és ÉV KUTYÁJA Címeket érte el 1998-ban.
Még ugyan ebben az évben megkaptam az ÉV TENYÉSZTŐJE címet.
Atost még1998-ban beneveztem Szerbiába, Smederevska Palankára, az azóta is legrangosabb speciális Sarplaninac kiállításra. Több mint 150 Sarplaninac volt kiállítva! Épp, hogy nem fértem bele az első 4-be a fiatal osztályban! Erről Diplomát is kaptam. 20!! fiatal kannal konkuráltunk! Közöttük volt Tigar od Piksija is, aki akkor és még utána sokáig, sorra nyerte a kiállításokat.
Érdekes hogy mennyit változik a tenyésztői-bírói szemlélet. Az akkori megalomán, nagy fej-nagy méret, limfatikus fenotípus ma nem kívánatos.
Ezen a kiállításon láttam először autentikus izvornit. Slavko Martinovics Murgjaját Egy eredeti forrás kutyát. Nagyon megtetszett!! Más volt, mint az akkori divatos kutyák. Röviden, mindenből annyi volt rajta amennyi kell. Se több, se kevesebb. Gondolatokat ébresztett bennem…….
Atossal még nagyon sok kiállításon vettünk részt. Az egyik legnagyobb kiállítási eredmény, amit elértem szintén az ő érdeme. Milánóban Világ győztesek lettünk!!!
2001-ben Atos Hungaria Champion lett, és innentől egyre kevesebbet jártam kiállításokra. Ekkor már minden energiámat a farmom fejlesztésére fordítottam. Ha volt időm, azért elmentem minden évben több kiállításra is, kerestem a számomra megfelelő példányt, és persze jó volt találkozni a barátokkal, ismerősökkel. 98-óta majd mindegyik Smederevska Palankai specijalkán ott voltam a barátaimmal és a kamerámmal. Jártam még Melenci, Nis, Surcin, Mladenovac, Kula, Banja Luka speciális kiállításain és sok-sok tenyésztőnél Szerbiában (Piksija, Bjelica Dinic, Mika stb). Ezekről az utakról videókat szándékozom feltenni a honlapra, néha-néha.
Minden kiruccanás alkalmával szóba kerültek az autentikus pásztorkutyák, hegyek, pásztorok, Restelica. Sok- sok éven át terveztük, érleltük, hogy eljutunk egyszer oda ahol a sok-sok legendás pásztorkutya született (Roki Restelicki, Barut Slavkov Restelicki stb.stb) Nehéz volt a tettek mezejére lépni. Legfőképp a koszovói helyzet miatt.
Először 2004-ben jutottunk ki Barna Sanyi barátommal Prizrenbe, Musnikovóba. Ekkor jártunk először Fajknál, aki a legendás Sait testvére. Nagy élmény volt! Mondhatom innentől kezdve a sarplaninacról alkotott bizonyos nézeteim megváltoztak. Ez után vásároltam Meda nevű szukámat, majd Atinát. Meda apja: Sapi Atina apja: Dív-Ch.JYU . 2005-ben jártam Sanyival Montenegróban, majd pár év szünet után, 2008-09-ben 4 ízben ismét Koszovóban. Ezúttal már eljutottunk többször Restelicára is, végre úgy, ahogy mindig is terveztük:”kis busz, kis csapat, jó hangulat”. A hab a tortán Karabash Gafurov volt, akit egy Gafur Doda nevű pásztortól vettünk közösen Sanyi barátommal. Karabashtól akkor pont voltak kiskutyák, amiből Imre barátunk bölcsen vásárolt egy kölyköt, Gafurt.
Az első restelicai út alkalmával láttuk először Isa Karabasát, akkor 20 hónaposan. Nagyon sok pénzbe került akkor, és későn érő típusként rosszul ítéltük meg a tulajdonságait. Később 3 éves korában, már más volt a helyzet. Beérett!! Nagyon tetszett, de már eladták Avdi Karabasa-lett.
Medát először Elmo od Skitnicával fedeztettem. Ebből az alomból született 2008-ban, Akela-népe Ciril, aki Fiatal Világ győztes, World Junior Winner címet ért el a pozsonyi (Bratislava) World Dog Show-n.
Másodszor Karabas Gafurov-val fedeztettem Medát. Ebből a párosításból született Déva. Déva rendkívül nyugodt, igen jó mozgású szuka, atléta termettel. Jártam vele kiállításra, volt fajta győztes, Derby győztes, Klub győztes és többször nyert CAC-ot, CACIB-ot.
Ebből az alomból megemlíteném még Mirát, aki még sikeresebb. Mira még nem volt 2éves mikor már Szerb Champion lett. Ezen felül kétszer volt Szerbiába speciális kiállításon osztály győztes. A kanok közül szintén ebből az alomból 2 kan Akela-Népe Dzsuda és Akela-Népe Démon fent van a honlapon és a YouTube-on. Őket házőrzőnek vitték és meg is állják a helyüket.
2011 februárjában ismét eljutottam Montenegróba a barátaimmal. Ezúttal Slavko Martinovics volt a vendéglátónk, az akkor még élő legenda.
2011-ben Dévát befedeztettem egy Novi Pazari kannal, 1600 km-t utaztam, hogy fedeztethessek egy olyan kannal, ami tetszik. Ekkor gondoltam úgy, hogy vásárolok inkább egy kiváló tenyészkant, amit a barátaim és a hozzám hasonló, autentikus sarplaninac kedvelő is használhat, fedeztethet vele.
2012-ben újra elém sodorta az élet Avdi Karabasát, ami időközben 5 éves lett, és eladó.
Megvásároltam 2012 májusában, Koszovóban egy Vitina nevű városban. Nem volt kiállítási kondícióban, 50 kg-ot nyomott, de be kellett neveznem a Kulai specijalkára izvorni osztályba, hogy tenyészthessek vele.
Ettől a pillanattól a kutyám törzskönyvi neve: Karabas Restelicki. Magyarul: Karabas Restelicáról. Róla a Youtube-on több video is fenn van.
Hamar elkezdődött vele a tenyésztés is. Még 2012 májusában befedeztettem vele Atinát.
Akitől az első alomból Gladiátort (Yugo) említenék. A második alomból Atinával Iront (Zima) emelném ki, mely szintén a youtube-on látható.
Dévát is párosítottam Karabassal. Ebből a párosításból Jutas-ról kapok több fotót.
Természetesen a Barátaimnak is nagyon szívesen fedeztetek. Hoztak már Bosznia-Hercegovinából is szukát, és jelentkeztek Szerbiából is.
Karabassal a legnagyobb sikert 2013 októberében értük el. Ebben a hónapban megnyerte az II. Szabadszállási Pásztorkutyás találkozót. Elnyerte a Legjobb felnőtt kan és az Abszolút Győztes címet, olyan kiváló fajták között, mint a Közép Ázsiai juhász, Kaukázusi Juhász, Kuvasz, Komondor, Kangal és Sarplaninac.
Győzni tudtunk a Mladenovaci II. Szerb Sarplaninac Bajnokságon, ahonnan Karabas Restelicki Bajnoki serleggel tért haza.
Célom, hogy az általam tenyésztett kutyák jó idegrendszerű, egészséges, jó mozgású, kitűnő anatómiai adottságú egyedek legyenek. Generációról-generációra javuljanak a gyengébb tulajdonságok, hogy ha valaki ránéz, egy pillanatra se kételkedjen benne, hogy a Sarplaninac egy ízig-vérig pásztorkutya!
Ami a jövőt illeti. Még nem jártunk Macedóniában. Jó lenne eljutni végre! Ismét feljutni a Sar-hegységbe a Macedón oldalra. Jó lenne eljutni a Bistrára, a Korabra, és a Stogovóra. Tradicionális állattartóknál megpillantani egy-egy tekintélyt parancsoló, gyönyörű, kiegyensúlyozott példányt. Nekem inkább ezek, az autentikus izvorni (forrás) kutyák jönnek be. Sajnos, mint minden fajtánál, a sarplaninacnál is nehéz megtalálni a legkiválóbb egyedeket, még az eredeti, tradicionális környezetükben is.
Nem véletlenül fogalmaztam néha többes számba. A Barátaim mindig fontosak voltak a számomra! Számít a véleményük, kritikájuk a társaságuk! Véleményem szerint külön-külön elveszünk, egymást segítve viszont könnyebb egy értékes tenyészkant vásárolni, tenyészteni és sikereket elérni.
2014. 03.
Csapó Zsolt